
A vadvizek osztályozásában, nehézségük megállapításában, a hatvanas-hetvenes években meglehetősen kaotikus állapotok uralkodtak. Minden országnak megvolt a saját elképzelése a folyók besorolásáról, Európán belül is 4-5 féle elképzelés okozott állandó zavart.
A nemzetközi szövetség 1981-ben megelégelve a káoszt, a különböző országok vadvízi klubjaival közösen olyan, a világon mindenki által elfogadott osztályozást vezetett be, amely egységes és egyértelmű meghatározást tesz lehetővé, megel?zve ezzel az olykor súlyos következménnyel járó félreértéseket.
A vizek osztályozásának 9 kategóriája van, ebből az első három az álló-, illetve lassú folyású vizeket jelöli, hat pedig a vadvizek besorolására szolgál.
Vízitúra és Kerékpártúra turnusok 2010-ben:

Diákcsoportoknak az alábbi programokat kínáljuk:
•osztálykirándulás
•erdei iskola
•edzőtáborok
•kaland és sporttáborok egész nyáron
•strandolás, móka, kacagás minden mennyiségben!
A vizek nemzetközi osztályozása:
ZWA
nehézségi fok: síkviz jellemzők: Tó, lassú folyású víz, haladás a folyásirányban teljes keresztmetszetben lehetséges, vízsebesség 0-4 km/h. felszerelés: nyitott kajak, kenu gyermekek számára mentőmellény
ZWB
nehézségi fok: síkviz jellemzők: Gyorsabb folyás, haladás a folyásiránnyal szemben általában a part mentén, vízsebesség 4-7 km/h.
ZWC
nehézségi fok: síkviz jellemzők: Zúgóknál, szűkületeknél felgyorsuló víz, hullámok, limányok, vízsebesség nagyobb mint 7 km/h.
WW I
nehézségi fok: könnyü jellemzök: Gyors folyás, rendezett hullámok, nyitott, belátható meder. felszerelés: zárt vadvízi kajak, -kenu, raft hullámkötény (spritzdeck) sisak, megfelelő felkészültséggel és társakkal
WW II
nehézségi fok: közepesen nehéz jellemzők: Nagyobb hullámok, egyszerű akadályok, nem minden esetben belátható meder.
WW III
nehézségi fok: nehéz jellemzők: Zúgók, rendezetlen hullámok, sziklák, kisebb hengerek, beláthatatlan meder.
WW IV
nehézségi fok: igen nehéz jellemzők: Folyamatos, kombinált akadályok, nagy hullámok, alámosások, hengerek, karfiolok, nagy esések.
WW V
nehézségi fok: extrém nehéz jellemzök: Nehéz, kombinált akadályok, több alternatív útvonal, melyek között balesetveszélyesek is vannak, nagy hengerek, zuhatagok, szifonok, nagy víznyomás.
WW VI
nehézségi fok: az evezhetőség határa jellemzök: No comment!
Megjegyzések:
A könnyű, vagy könnyen evezhető kifejezések senkit ne tévesszenek meg. Ezek a meghatározások természetesen a megfelelő vadvízi evezés tudás birtokában lévőkre érvényesek.
A műtárgyak (pl.: gátak, zsilipek) és a növényzet (pl.: bedőlt fák) nem befolyásolják a nehézségi fok megállapítását-
A kategóriákat +,- jelzéssel teszik árnyaltabbá (pl.: WW IV -).
A fenti táblázat kiindulópontként szolgál minden evezősnek. Régebbi folyóleírások gyakran megemelt szinteket definiálnak.

A jó folyóleírások a besorolás mellett vízállást (vízmércével) is megadnak. Ez pl. azt jelenti, hogy az Inn Imst alatt WW III 2,50 m-es vízállásnál.
Megjegyzendő, hogy egy egyedülálló adat, vagyis pl. WW III, különböző tényezőket jelent. A nehézségek a statikus (sziklák, folyómederprofil, esés) vagy dinamikus tényezők (vízmennyiség, víznyomás, folyássebesség) alapján áll össze. Különböző vízállásoknál a besorolás teljesen megváltozik. WW IV-es hely magasabb vízállásnál gyorsan eléri a WW V-öt vagy még magasabb besorolást. Az extrém kategória WW IV-VI között mozog. WW III minden esetben nehéz vadvizet jelent, még azoknak a kajakosoknak is, akiknek biztos a technikai tudásuk, sok folyótapasztalatot szereztek és jól uralják a hajójukat is.
Biztositás
Extrémsport biztosítást kötünk minden túrázónknak, partnerünknél.
Ez a túra teljes időtartamára vonatkozik,
azonban poggyászbiztosítást NEM tartalmaz.
A biztosítás megkötéséhez minden túrázónk köteles a túra kezdete előtt legkésőbb 48 órával nevét, lakcímét, és útlevélszámát bediktálni, elfaxolni, vagy mailban elküldeni.
A részvétel díja tartalmazza a felszerelés bérlését, túravezetést, túra közbeni, és vacsora ellátást, biztositás díját.
Érkezés a Szálláshoz - Rafting - Trekking a Felső-Tiszán
Szóljon hozzá a Vízitúra online fórumon:
Vízitúra - Rafting nehzésségi fokok síkvízen és vadvízen
Vízitúra Online: vidamdelfinvizitura.mconet.biz
Tekintse meg a Vízitúra online képgalériáját, fizessen be egy útra!:
Ha megtetszett a vízitúra - tengerparti - ajánlat: KÉRJ ÁRAJÁNLATOT!
További tengerparti ajánlatok: Tengerpati ajánlat
További Vízitúra hírek: vidamdelfinvizitura.mconet.biz
Küldjön képeslapot ismerősének: kepeslap.mconet.biz
Vízitúra Online webcím és linkajánló: vidamdelfinvizituralink.mconet.biz
|
Vízitúra online témakörei: Vízitúra - Vízitúra shop - Vízitúra bolt - kajak kenu bolt - kajak kenu kölcsönzés - kajak kenu szállítás - kajak - kenu - kölcsönzés - autóbuszbérlés - kerékpár - kerékpártúra - rafting - trekking - osztálykirándulás - tantestületi kirándulás - iskolai kirándulás - tengerparti ajánlat - kemping - vízitúra hírek - Tisza - túra - sportnapközi - gasztronómiai vízitúra - edzőtábor - tájjellegű ételek - tiszahát - felső tiszahát - vadvízi evezés
|
: